5. fejezet

Sziasztok :) hoztam is a következő részt, mert holnap nem fogok tudni. És innentől kezdve átállunk a "minden vasárnap új rész"-elvre, szóval legközelebb holnaphoz egy hétre lesz rész :)
Viszont ebben már előjön a hit, szóval szeretném elmondani, hogy ez csak én találtam ki. Nem ebben hiszek és ha jól tudom, nincs is ilyen világnézet.
 Jó olvasást!
Örülnék a kommenteknek ;)
xoxo
Zs

(Én csak ott álltam megsemmisülve. A fejemre csaptam, megpördültem és önmagam átkozása közben kiléptem a bejáraton. Hazafelé beborult az ég, és egyre jobban fájt a fejem. Kezdett egyre aggasztóbb lenni az egész. Emily pedig tud valamit, amit nem mond el...)

A víz hideg. Ahogy úszom, simogat. De ijesztően sötét. Pedig tiszta. Tenger, és mégsem sós. Egyszerre egy kis medence lesz belőle. Kocogtatják az üveg falát és időnként bevilágítanak. Időnként egy nagy koppanás vagy fénycsóva a nyomasztóan sötét vízben. És csak úszom.
Verejtékben úszva ébredtem. Még sötét volt. A koccanások azonban folytatódtak. Valaki kővel dobálta az ablakom. Aztán bevilágítottak. Feltápászkodtam és az ablakhoz léptem. Emily és az elvont társasága várt rám. Csak kérdő tekintettel rájuk néztem, mire Emily intett a kezével, hogy menjek. Rápillantottam az órámra: fél 12. Egyszer fekszem le korán, akkor is felkeltenek. Gyorsan felkaptam egy ruhát és a fekete bakancsomat, befontam a hajam és már lenn is voltam. Fülledt meleg volt, de a legtöbbek hátára dzseki volt terítve.
- Nincs meleged?-néztem Emilyre. De ő csak elmosolyodott és megrázta a fejét. Őőő fura.- Hová megyünk?
- Majd meglátod.
Oké, akkor ne válaszolj normálisan.
Még három háznál megálltunk és összeszedtünk egy-egy korunkbelit. Ők azonban rögtön érkeztek, úgy látszik, csak én nem tudtam a kiruccanásunkról. Majd öt perc séta következett az erdőben. Na, az elég ijesztő volt.

Végre elértünk egy kis faházhoz. Egyedül biztos kísértetiesnek éreztem volna, de így olyasmi érzés fogott el, mintha hazaértem volna. Bent gyenge fények világítottak, ami megnyugtatóan hatott a sötét fenyves után. Bent egy nagy szoba fogadott, sarkában egy kandallóval, körben székekkel. A kör közepére egy nagy térkép volt kiterítve. A várost ábrázolta, helyenként piros jelöléssekkel.
A fal mellett egy apró hűtő és egy tűzhely kapott helyet. Az egyik lány rögtön a hűtőhöz lépett és kivett belőle egy nagy üveg tejet és süteményeket. Visszafordult és mindkettőt lerakta a székek alkotta kör közepére, az asztalra. Na várjunk csak. Hogy kerül ide asztal. Mert amíg én a lány mozdulatait követve hátat fordítottam a körnek, ott megjelent egy asztal. Emily jelent meg mellettem.
- Jól vagy?-kérdezte.
- Ez..az..hogy? Az asztal.. Ilyen gyorsan...-hebegtem, mire ő csak elmosolyodott és megrázta a fejét. Kezdett elegem lenni a titkokból.
Leültünk körbe a székekre. Az arcokon cikázott a kandallóban égő tűz fénye. Irtóztam a helytől és mégis otthon éreztem magam. Belemélyesztettem a lábam a fehér bolyhos szőnyegbe. Már meg sem kérdeztem, hogy hol van rólam a cipő és hogy hogy kerül ide szőnyeg. Tudtam, hogy csak egy mosolyt és fejrázást kapnék. És éreztem, hogy valamiért elhoztak. És ha céljuk van velem, akkor ezekre is megkapom majd a választ, ha itt lesz az ideje.
Éjfél körül már minden szék elkelt, így megszámoltam, hányan vagyunk. Pont tízen voltunk és mindenki túl szabályos külsejű. Rajtam kívül.

Egy szőke, hullámos hajú lány megköszörülte a torkát.
- Claire!-Szólított a nevemen a számomra teljesen ismeretlen lány, amitől megborzongtam. De a borzongás mellett valamiféle melegség járta át a teste, olyan érzés volt, mint mikor egy számomra nagyon fontos ember szól hozzám. Várakozva néztem a világítóan kék szempárba. - Mit mondott már el neked Emily?
- Semmit. - feleltem félénken. A lány elégedetten elmosolyodott.
- Gyere - mondta és felállított. A kör közepén álltunk. Megfordított, hogy neki háttal legyek és elkezdte tapogatni a hátam. Két keze megállapodott egy-egy ponton. Pont ott, ahol fájt. Kicsit megnyomkodta és mikor felszisszentem, elvette a kezét. Most szembefordított magával. Ahogy fordultam, tudatosult bennem, hogy nyolc várakozással teli, kíváncsi szempár méreget. És mégsem zavart. A lány mélyen a szemembe nézett, én pedig álltam a tekintetét. Éreztem, hogy lelát a vesémig. Körülbelül 10 másodpercig tartott, végül visszaültetett a helyemre, Emily és egy magas, vékony fiú közé. Ő azonban még nem ült le. Váltott egy sokatmondó pillantást Emily-vel, majd hozzám fordult.
- Üdvözöllek közöttünk-mosolygott rám. A mosolya földöntúlian szép és jóleső volt. A szavaira sustorgás futott végig a szobán, de elégedett morajlásnak ítéltem meg. - Akkor elmesélem, miért is vagy itt.
Belekezdett, én pedig egyre jobban elkerekedett szemmel néztem rá.
- A jó és a rossz időtlen harcát mindenki ismeri. De hogy ez hogyan jelenik meg, azt kevesen. A bizonytalant mindenki mással magyarázza, a legtöbben Istennel vagy istenekkel. Beszélnek angyalokról és ördögökről... És ez mind nem véletlen. Mindhárom létezik, ha nem is pont abban a formában, ahogyan a köztudatban élnek. Talán a legközelebb a valósághoz az angyalokkal kapcsolatban járnak az emberek. A jót szolgálják. Szárnyuk van, bár repülésre ritkán használják. Hogy ne legyen feltűnő a másságuk, a szárny nem állandó. A legjobb szó rá a visszazárható, de tudom, hogy ez így elég idétlenül hangzik. Valamennyi nyomuk azonban van, összezárt állapotban is. Baikláknak nevezik őket, mert a baik maláj nyelven jót jelent. Az ördögök meghatározása már jóval pontatlanabbul állandósult. Bár tényleg a rosszat szolgálják, ez nem nyilvánvaló. Kinézetük semmiben sem tér el az emberekétől, ezért csak baiklák vagy félbaiklák tudják megkülönböztetni őket tőlük. Míg a baiklák az embereket védik, így csak veszély esetén jönnek elő a képességeik, addig a burukoknak, azaz ördögöknek állandóak. A buruk malájul rosszat jelent. Közös a kettőben az, hogy területeken elosztva csapatokba szerveződnek és minden egyednek van valamilyen különleges képessége.
Beszéltem a félbaiklákról. Ugyanígy van félburuk is. És a legritkább, mégis létező csoport a baiklák és burukok keverékei. A félbaiklák az ember-baikla házasságból jönnek létre. Nincs szárnyuk, sem különleges képességük, csak megérzik a burukok közeledését vagy jelenlétét. Az ő gyermekeiknek már semmit sem adnak át a baikla tulajdonságokból. A félburukokat csak a nagyobb mennyiségű rosszindulat és türelmetlenség választja el az emberektől, egyébként nincs különbség, így nem is érzékeljük őket. Az ő gyerekeik sem örökölnek tőlük különleges tulajdonságokat. A baikla-buruk keverékek a menentuk. Ez malájul bizonytalant jelent. Bizonytalan a hovatartozásuk, főleg az ő döntésükön múlik. Valamelyik szülőjük azzal, hogy az ellenféllel lép házasságra, átáll az ellenkező oldalra. Sajnos ez legtöbbször a baikla, mert ez az érzékenyebb, szelídebb fél. De attól, hogy a menentu mindkét szülője a rossz oldalon áll, a menentu, ha úgy dönt, baiklává válhat. Ez a döntés általában hároméves kor körül történik meg. Ha azonban nem a szülők oldala mellett dönt, akkor örökbe kell fogadni valakinek az ellentétes oldalról. Emiatt gyakran a menentu döntése szerint a szülők oldalt változtatnak, hogy ne kelljen elszakadniuk a gyermeküktől, majd később ellene harcolniuk. Az istenségek pedig magát a Földet jelentik, ami otthont ad nekünk. Mi itt mind baiklák vagyunk. Tehát a szüleink, nagyszüleink és az ő felmenőik is mind baiklák. De a képességek utoljára az 1800-as években aktivizálodtak ezen a területen, akkor volt különösen aktív a burukok tevékenysége. Így legtöbbünk szüleinek fogalma sincs a képességeikről. Ráadásul amint egy baklia elmúlik 16 éves, ő veszi át a képességeket és a szülei elvesztik azokat. Viszont a nem aktív bakliák csak bakliával házasodnak, csak bakliába képesek beleszeretni. Ez egy ösztön, fontos azért, hogy ne vesszünk ki. Ha van testvéred, de még nincs itt, akkor az vagy azért van, mert nincs 16 éves, vagy lassabban reagál.- magyarázott, majd levette a dzsekijét és hátat fordított nekem. A pólója hátán két kis dudor jelezte a szárnyak helyét.
- Hú.-szólaltam meg két perc csend után, mikor sikerült feldolgozni a hallottakat. - És a szárnyakat csak úgy tudjuk használni, ha nincs rajtunk felső?
- Nem, szerencsére erre vannak kifejezetten repüléshez használt ruhák. Általában egy csoportba egy baikla specializálódik repülésre, a többiek csak vészhelyzetben használják a szárnyukat. Azért fáj a hátad, mert nő a szárnyad. A fejed pedig azért, mert érzékeled a burukokat.
Elővette és kiterítette elém a térképet.
- Ez jelöli azokat a pontokat, ahol az elmúlt egy hónapban találkoztunk burukkal.
A szememmel gyorsan végigpásztáztam a jelöléseket, végül egyen megakadt a szemem. És hirtelen szörnyű gyanúm támadt.

4. fejezet

Sziasztok :) mivel már ténylegesen beindult a nyár nekem is, elhatároztam, hogy fogok rendesen időt szánni a blogra. Régen kezdtem, de sosem volt időm írni... Úgyhogy most nyáron minden vasárnap hoznék új részt, de lehet, hogy majd besűrűsödnek a bejegyzések, ahogy én is egyre jobban élvezem majd :) (Tudom, hogy ma péntek van, így viszont vasárnapra nem tudom ígérni, igyekszem..) Nem is húznám az időt tovább, itt az 5. fejezet ;)
xoxo
Zs

(Jó szórakozást.-mondtam, elengedtem Emily karját, és egy széles vigyorral az arcomon sarkon fordultam. Aztán éles fájdalom hasított a fejembe és elsötétült a világ. Még éreztem, hogy estemben egy erős kéz kap el.)

Mikor kinyitottam a szemem, egy halványkék plafon bámult vissza rám. Egy ágyban feküdtem, aminek nagyon Dave-illata volt. Megpróbáltam felülni, de éles fájdalom hasított a fejembe. A próbálkozásomra az illat tulajdonosa megjelent mellettem és egy pohár vizet nyújtott felém. Segített felülni, így körülnézhettem a szobában. Sosem jártam még itt, annak ellenére, hogy milyen jóban voltunk Dave-vel. A falakat fa borította, csak a plafon volt halványkék. Az legtöbb bútor fehér, kék vagy fa volt. Fiúszobához képest rendezett volt és stílusos. Mint Dave.
Az ágy végében egy széken Emily ült törökülésben és mosolyogva nézett rám.
- Ti végignéztétek ahogy ájultan fekszem aztán magamhoz térek?-röhögtem el magam.
- Szívesen.- mosolygott fanyarul Dave. Láttam a huncutságot a szemében, de mégsem a régi szeme volt. Ott volt benne a szánakozás, mikor rám nézett. Utáltam ezt.
- Adjak zsepit?-szóltam be Dave-nek. Ő csak kérdőn nézett rám. -El ne sírd magad nagy szánakozásodban.-magyaráztam.
- Na jó, most már mondd el, mi bajod!-hördült fel Dave. És sajnos igaza volt.
- Oké, oké, bocsi.-tettem fel a kezem.-De utálom hogy így nézel rám. Hallottam az üzenet végét, megértettem, nem kell szenvedni. És elég sok dolog történt azóta, hogy beszltünk ma-túrtam a hajamba. Vártam, hogy kijavítanak, hogy nem ma volt, de nem tették. Ezaz! Nem aludtam át egy napot sem!
- Ó, igen?-nézett rám hunyorogva Dave. - Például?
És most el kellene neki mesélnem, hogy kicsit több, mint egy órával azután, hogy szerelmet vallottam neki, egy másik sráccal csókolóztam, akiről nem tudok semmit? Hát ezt nem hiszem, hogy el kellene mondanom. Felkaptam a fejem. Dave és Emily elég furcsán néztek rám. Kis ideje elmélkedhettem már...
- Szóval?-nézett fürkészőn a szemembe Dave.
- Sok minden, na.-kezdtem begurulni. Megszorítva éreztem magam-Amúgy is, egész nap fájt a fejem és a hátam, legkisebb bajom is nagyobb ennél.
- Nekem is fájt a fejem.- Mondta Dave. A régi Dave biztos bedobta volna ezt, hogy ne kelljen kellemetlen helyzetbe hoznom magam. De most láttam a szemén, hogy tényleg aggasztja valami.- És Emilynek ugyanúgy, mint neked.-nézett a lányra.
Emily kifejezéstelen arccal nézett ki az ablakon.
- Minden rendben?-kérdeztem tőle. De ő csak megrázta a fejét. - Mi történt?
- Majd elmondom.- Sütötte le a szemét.
- Nekem is ígérgeti egy ideje-mondta csípősen Dave.
- Ha ígérgeti, biztosan el fogja mondani, csak még nincs itt az ideje. Nem kell türelmetlenkedni, majd ha kell, megtudod.-Jártattam a szám, miközben összeszedtem a cuccaimat.- Dave, köszönöm, hogy elkaptál és hogy idehoztál. Sziasztok.
- Szívesen, de az elkapást a szöszi haverodnak kéne...-mondta, miközben én már az ajtón léptem ki. Erre megpördültem a tengelyem körül és félbeszakítottam:
- Milyen szöszi?
- Az a sulirádiós, tudod. Nem tudom, ki az, sosem láttam ezelőtt.
- Chris?-kérdeztem és éreztem, hogy fülig vörösödöm. Dave gúnyosan elmosolyodott.
- Mondtam, hogy nem tudom a nevét. De látom te igen. Tényleg sok dolog történt ma.- nevetett ki és becsapta az ajtót.
Én csak ott álltam megsemmisülve. A fejemre csaptam, megpördültem és önmagam átkozása közben kiléptem a bejáraton. Hazafelé beborult az ég, és egyre jobban fájt a fejem. Kezdett egyre aggasztóbb lenni az egész. Emily pedig tud valamit, amit nem mond el...

3. fejezet

Sziasztok :) Itt a következő rész, remélem, tetszeni fog :))
A kommenteket továbbra is várom ;)
xoxo
Zs

(- Gyere ide!-ölelt magához, én pedig a vállába fúrtam a fejem. Egy tök idegen srácéba. Akit nem is ismerek.)

Nem tudom, meddig ültünk ott. Csak sírtam, ő pedig vigasztalt. A hajamat simogatta, miközben eddig azt sem tudtam, hogy létezik...
- Kérlek, ne adjátok le az üzenet végét-nyöszörögtem.
- Claire, bejött ide, elmondta és megkért rá...
- De közben áramszünet volt... Lehet, hogy elveszett a felvétel...-néztem rá cinkos mosollyal. Ő csak megcsóválta a fejét.
- Borzasztó vagy-nevetett. Éreztem, ahogyan a mellkasa a fejem alatt megemelkedik, majd lesüllyed. Éreztem, hogy majd kiugrik a szíve. És mégsem fogtam fel, csak amikor már késő volt. Hátrébb húzódott egy kicsit,  a két keze közé fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.
- Szóval gyertyafényben is ilyen szép vagy...-suttogta, és elkezdett közelíteni felém. A fejemben megszólalt a vészcsengő. És mégis hagytam magam. Csak átengedtem magam az érzésnek, ahogyan lassan már összeért az orrunk, és megcsókolt. Úgy éreztem, mintha felrobbantam volna. Három éve nem gondoltam másra, csak Dave-re. Most pedig meggyulladtam. Rájöttem, hogy nem is tudom, hogy néz ki Chris. És hogy nem is érdekel. Csak az számított, hogy ott vagyok vele. Hogy nem is ismer, és mégis így bánik velem.
De sajnos csak egy pillanat volt az egész. Még el sem kezdődött, de már véget is ért. Hirtelen elengedett, felugrott, és kiviharzott a helyiségből. Hirtelen éles fény hasított a szemembe. Visszajött az áram. Feltápászkodtam, odaléptem a géphez, és kitöröltem a videót is, és az üzenetet is. Elfújtam a mécseseket, és kiléptem a folyosóra.

 Hatalmas zűrzavar fogadott. Az egész iskola a folyosón tolongott. Megjelent az igazgató, és mindenkit elküldött a dolgára, így két perc múlva már csak én álltam a folyosón. Kihalt volt az egész. Mindenhol széthullott papírdarabok mutatták az előbbi felfordulást. Csak a plafonon elhelyezett néhány lámpa fénye juttatott világosságot a folyosóra. Két éve járok ide, és nem vettem észre, hogy a folyosó ablaktalan. Nem is zavart. De most két magányosan a folyosón töltött perc elég volt hozzá, hogy az egész légkört fojtogatónak érezzem. Elrohantam a mosdóba, és megmostam az arcom. Némileg megnyugodtam, de még mindig nem hagyott békén az érzés, hogy valami nincs rendben. Lehuppantam a folyosó kövére, és csak gondolkodtam. Nem volt ott egy lélek sem. Egymagam kucorogtam a hideg padlón, kötött pulcsimat magam köré tekerve. Tehát Chris sulirádiós. És szeret. Sokkal több dolgot tud rólam, mint én róla. Ahogy felismertem a tényt, még nyugtalanabb lettem. Egy közösségi oldalon sem ismerősöm, eddig nem is tudtam, hogy létezik. Mindenhol privátak az adataim. Ennek ellenére miközben vigasztalt, egy csomó dolgot mondott, amit csak ismerősök tudhatnak rólam. Utáltam magam, hogy ez csak most tűnt fel. Egyáltalán: melyik osztályba jár? Még ezt sem tudom róla...

Mikor sikerült lenyugodnom, megkerestem az osztályomat, és beestem 15 perc késéssel a matekórára. Hatalmas fejmosást kaptam, de egyáltalán nem érdekelt. Nyugtalanított az egész nap, fájt a fejem és a hátam. Csak elmormogtam egy bocsánatot és lehuppantam a helyemre. A megmaradt 30 percben Dave felváltva nézett rám és Emily-re. Emily ideges volt. Jó hogy, hiszen most azt hiszi, hogy Dave nekem vallott szerelmet a sulirádióban. Te jó ég, mintha évek teltek volna el... Nem is érdekel. Persze, van bennem egy tompa szomorúság, de olyan, mintha a fájdalmamat Chris magával vitte volna.
A szünetben feszülten vártam a sulirádió megszólalását, hátha volt egy biztonsági mentés a felvételről, amit nem vettem észre. Láttam, hogy Dave is idegesen néz hol a stúdió ajtajára, hol a hangszóróra, hol Emily-re, hol rám. Vicces volt. De tényleg ez vagyok én?! Eddig mindig az volt a célom, hogy Dave boldog legyen. És most azon szórakozom, hogy mennyire nem az?! Nem, ez nem én vagyok.
Céltudatosan elindultam a folyosón Emily felé. Mikor mellé értem, megmarkoltam a karját, és magammal rántottam egy udvarias "Gyere már"-morgás kíséretében. Nem nagyon értette, mi van. Én pedig vonszoltam magam után Dave-hez. Mikor odaértünk hozzá, nagy levegőt vettem. Hevesen vert a szívem.
- Dave, ő itt Emily. Emily, ő itt Dave. Tudod, a fiú, aki szerelmet vallott neked előző szünetben. Ugye tudod, hogy az neked szólt?!-néztem rá tettetett kíváncsisággal. Baromi vicces volt mindkettejük arckifejezése.-Szóval, Dave, Emily is szeret téged. Beszélgessetek. Jó szórakozást.-mondtam, elengedtem Emily karját, és egy széles vigyorral az arcomon sarkon fordultam. Aztán éles fájdalom hasított a fejembe és elsötétült a világ. Még éreztem, hogy estemben egy erős kéz kap el.

2. fejezet

Sziasztok :) hoztam a következő részt :)
Jó olvasást! És ha bármi észrevételetek van, kommenteljetek ;)
xoxo
Zs


(- Ígérd meg, hogy nem fogod bántani, okolni, és ugyanúgy fogsz velem viselkedni, mint azelőtt, hogy elmondtam volna.
- Ígérem!
Nagy levegőt vettem.)

-Ismerem?-kérdezte türelmetlenül.
- Igen.
- Jól ismerem?
- Igen.
- Nagyonnagyon jól ismerem?
- Igen.
- Én vagyok az?
A szívem a torkomban dobogott, és nem válaszoltam.
- Én vagyok az?- ismételte meg a gyilkos kérdést.
- Igen-suttogtam elhaló hangon. Ajtónyikordulást hallottam.-Dave? Dave? Itt vagy?
Nem válaszolt. Kikukucskáltam a fülkéből. Nem volt itt. Na, de jó...
Kiléptem a wc-ből és elindultam a folyosón. A diákok már mind a termek felé vették az irányt, így én is elindultam a miénk felé. Beléptem az ajtón, és Dave-et kerestem a szememmel, de nem volt a helyén. Egyáltalán: sehol sem volt. Szomorúan ültem le a helyemre.
- Minden rendben?-nézett rám Emily a szomszéd padsorból. Ránéztem, és megráztam a fejem.
- Piszok mázlista vagy.-mondtam végül, és felpattantam az ajtónyitásra. Hiába: nem Dave volt, csak a tanárnő. Elkezdődött életem legeslegborzasztóbb 45 perce. Emily fürkésző pillantásai, Dave üres padja, a kibírhatatlan kémiatanárnő. Lehet ez még rosszabb? És lett. 20 perccel becsöngetés után megjelent az ajtóban Dave. A tanárnő gyilkos tekintettel nézett rá.
- Szerbusz, kedvesem. Szeretnélek tájékoztatni, hogy...-kezdte, de Dave félbeszakította.
-Elnézést, tanárnő, többet nem fordul elő. Muszáj volt beszélnem a stúdiósokkal.
- Ülj le fiam, de ha még egyszer így elkésel, beírlak hiányzónak, ha pedig ezenfelül félbeszakítasz, akkora szaktanárit adok, hogy az ellenőrződben nem fog elférni!- üvöltötte, és ha jól láttam, habzott a szája (!).
- Igen, tanárnő-motyogta Dave, és elindult az előttem lévő pad: vagyis a helye felé. Ott ültünk még 25 percen keresztül, és néztem a hátát. Keresztülnéz rajtam. Szépen vagyunk. És még ezt is lehetett fokozni.
"...a következő számunk pedig szóljon egy csodálatos lánynak! Íme, az üzenet:..."-hallottam a bemondó lány hangját a sulirádióból. Unottan megforgattam a szemem, és a szekrényemhez léptem. De a következő pillanatban úgy rezzentem össze, mint akit villámcsapás ért, a hangszórókból ugyanis Dave hangja szólalt meg.
"Amikor először megláttalak, még nem tudtam, mi vár rám. Csak azt tudtam, hogy gyönyörű vagy. Aztán pedig arra is rájöttem, hogy te kívül is-belül is gyémánt vagy. A tested és a lelked is. Sajnálom, ha néha tuskó voltam, sajnálom, ha sokszor nem tudtál hova tenni, sajnálom, mert lehet, hogy mindent elrontottam már."-itt egy kis szünet következett, ami épp elég volt a megőrülésre. Ez nekem szól, vagy Emily-nek? Mi történik velem?-"Nagyon sokat jelentesz nekem,..."-mély levegőt vett, én pedig egyre homályosabban láttam-"Claire"-mondta ki végül a nevet, előttem pedig minden elsötétült. De nem ájultam el. Áramszünet. Nem tudtam meg az üzenet végét! Mi a vége?! Felvitte a hangsúlyt, még mondani akart valamit! A sötétben tapogatózva a stúdió felé vettem az irányt. Valakinek nekimentem.
- Ne haragudj!-mondtam, és már indultam is volna tovább, de az illető megragadta a karom.
- Óvatosan-kuncogott megnyugtató mély hangon.- Te vagy Claire, igaz?
- Én vagyok. Látod, máris több dolgot tudsz rólam, mint én rólad.
- Chris. Örvendek-kuncogott tovább.
- Megtennéd, hogy elengedsz?-néztem rá szemrehányóan, habár ő ezt nem láthatta. Válaszképpen csak az arcomba világított egy zseblámpával.
-Áú!-nyafogtam-normális vagy?!-megint nem kaptam választ, csak elkezdett húzni maga után. Hallottam, ahogy egy ajtó kinyílik, majd becsukódik. Elengedte a karom, és kotorászni kezdett a hangokból ítélve. Egyszer csak a szoba másik végében halvány fény jelent meg, majd kis idő múlva még egy.
- Te mécseseket gyújtasz?!-röhögtem el magam.
- El is fújhatom, ha nem szereted használni a szemed-gúnyolódott.
- Nagyon vicces-fontam keresztbe a karom magam előtt-Ezért hoztál ide? Hogy megmutasd, hogy van mécsesed?-kérdeztem maró gúnnyal. Kezdett elegem lenni a srácból.
- Nem.-mondta, és azt hiszem, akkor beszélt először komolyan.-Mutatni szeretnék neked valamit. Tudod, az előző szünetben itt járt egy srác...
- Dave Harrison, mi van vele?-kérdeztem, talán túl lelkesen. Chris elmosolyodott, és a gépéhez lépett. Bekapcsolta, kattintgatott párat, majd intett nekem. Odaléptem mellé, és pár másodperc múlva betöltött a videó. A lánywcben készült.:
"Ismerem?"-hallottam a kérdést, és tudtam, milyen beszélgetés következik utána. "Igen."-felelte a felvételen az erőtlen hangom.
- Nem lehetne ezt átpörgetni?-néztem könnyes szemmel Chrisre. Ő rémülten nézett rám, és két kattintással a lényegre ugrott. A felvételen épp Dave-et keresem, majd kimegyek a wc-ből. Pár perc múlva megjelenik a képben Dave, és odamegy ahhoz az ajtóhoz, ami mögött én voltam. De már nem vagyok ott. Dave keres, minden fülkébe benéz, a nevemet szajkózza, majd párszor pofon vágja magát, beveri a fejét a falba, és kimegy. Chris leállította a felvételt, de én még hosszasan néztem a franc tudja, milyen bandát ábrázoló hátteret. De nem is láttam, csak néztem. Éreztem, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon, és tudtam: ezt ezer fogja követni.
- Van egy hangfelvételem is...-kezdte-aminek már hallhattad az elejét. Szeretnéd a végét?
- Igen.
- Rendben-mondta, és bekapcsolta.
"Amikor először megláttalak, még nem tudtam, mi vár rám. Csak azt tudtam, hogy gyönyörű vagy. Aztán pedig arra is rájöttem, hogy te kívül is-belül is gyémánt vagy. A tested és a lelked is. Sajnálom, ha néha tuskó voltam, sajnálom, ha sokszor nem tudtál hova tenni, sajnálom, mert lehet, hogy mindent elrontottam már. Nagyon sokat jelentesz nekem, Claire, de Emily, te egy csoda vagy. Szeretném, ha mindketten elfogadnátok egymást, és ezt a helyzetet. Beszéljük meg! Kérlek!" Itt egy kis szünet következett, majd újra Dave szólalt meg: "És ennyit gondoltam. Le tudnátok adni? És hozzá Emeli Sandé-Read all about it. Köszönöm." A hangfelvételnek vége szakadt, de Chris beszélni kezdett:
- Azt mondta, hogy téged sem akar elveszíteni, de Emily most mindennél fontosabb neki. És ha talán lehet valami...akkor ezt az alkalmat nem éri meg elszalasztani, akkor sem, ha soha többé nem beszélsz vele, és ez neked nagyon fáj.
Gőzöm sincs, hogy jutottam idáig, de a következő pillanatban a földön voltam, és zokogtam. Keservesen. Több hónap fájdalma volt az, ami kijött belőlem. Egyszerre mindent rázúdítottam Chrisre.
- Fel tudod ezt fogni? Gőzöm sincs, mióta hallgatom, hogy fantasztikus. Emily tökéletes. Emily gyönyörű. Csak Emily érdekli. Én nem érek neki semmit. Mikor elmesélte, hogy megcsókolta...Mikor elmesélte, hogy összejöttek. Mikor elmesélte, hogy szakítottak... Minden egyes történetnél csak mosolyogtam. Vigasztaltam, én őt. És hogy közben én mit éltem át, az senkit sem érdekel?!
- Gyere ide!-ölelt magához, én pedig a vállába fúrtam a fejem. Egy tök idegen srácéba. Akit nem is ismerek.

1. fejezet

Sziasztok :) Itt is van az első rész, remélem, tetszeni fog :)

xoxo

Zs

Claire szemszöge*

Ugyanúgy indult ez a nap is, mint a többi. Reggel felkeltem, elmentem suliba.
Dave amint meglátott, elindult felém. Nagyot dobbant a szívem.
- Szia!- köszöntem neki mosolyogva.
- Szia.
- Naa, mi a baj? - kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal, amire már ő is elmosolyodott.
- Mi szokott, ha hozzád jövök?- kérdezte keserű mosollyal.
- Emily.
- Talált.
- Na, mesélj, mi történt. -kértem mosolyogva. Kívül mosolyogtam. Belül nagyon fájt. Még szerencse, hogy ilyen jó színész vagyok. Szerettem Dave-et, jobban, mint kellett volna. Nem lett volna szabad, mert én ismertem legjobban az érzéseit, én tudtam a legjobban, hogy semmit nem akar tőlem, hiszen naponta végighallgattam az Emily- vel kapcsolatos érzéseit... Ez volt a legnehezebb az egészben. Az még jól ment volna, hogy tudjam, hogy nem érez irántam semmit. De végighallgatni, ahogy egy másik lányt nevez gyönyörűnek, hogy egy másik lány foglalja le minden gondolatát... Nehéz volt.
- De ha nem érdeklem, akkor ezen miért kapta így fel a vizet?!
- Tessék?!- kaptam fel a fejem.- Ne haragudj, azt hiszem, kicsit elkalandoztam.- mondtam. Pontosítok: teljesen belefeledkeztem a gyönyörű szemeibe...
- Hol vesztetted el a fonalat?- nézett rám kicsit sértődötten.
- Azt hiszem...azt hiszem még a legelején. - kaptam el a fejem. Szép kis barát vagyok...
- Valami gond van? -kérdezte.
- Nem, nem, ne haragudj, csak...mostanában nem túl jól alakulnak a dolgok...- mondtam.
- Mesélj, attól könnyebb lesz - kacsintott rám. Jaj!
- Nem...hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne.- fejeztem be végül.
- Miért?-nézett rám kiskutyaszemekkel.- Én is mindent elmondok neked!
- Jaj, ebben teljesen igazad van, csak...csak rosszul éreznéd magad miatta.
- Valami rosszat csináltam?
- Nem, nem tehetsz semmiről.
- Akkor el kell mondanod.
- Nem hiszem, hogy ez a legjobb ötlet lenne...
- Mondd el! - követelte.
- Csak...nem szeret, akit én szeretek.
- Hah, ismerős a helyzet...- nevetett keserűen. Ott ültünk a folyosón, a hideg kövön egymás mellett, és sajnáltuk egymást. Mélyet sóhajtott, és a vállamra hajtotta a fejét. Hevesen vert a szívem. Huh, nyugi, Claire, mert minden rezdülésedet érzi most...
- Valami gond van? - kapta fel a fejét. - Úgy lihegsz, mint akit fojtogatnak.
Na, király.
- Nem, nincs. Csak...csak be van dugulva az orrom, és nehezen kapok levegőt.- jutott eszembe egy ésszerű magyarázat.
- Szép pár vagytook!-röhögött ránk Ashley, mikor elment mellettünk.
- Istenem, mikor fogja már fel ez a szerencsétlen, hogy csak barátok vagyunk, és semmi többet nem akarunk a másiktól!- horkant fel Dave. Nem bírtam tovább, kicsordultak a könnyeim. Még jó, hogy Dave feje a vállamon pihen, úgyhogy  nem látja.-gondoltam. Utállak, Murphy: Dave felpattant mellőlem, és a kezét nyújtotta.
- Gyere, lassan kezdődik az óra!
Igyekeztem valamit az arcom elé kapni, de késő volt.
- Te sírsz! Mi a gond? - ijedt meg.
- Semmi, csak, csak...-feltápászkodtam, direkt a keze nélkül- csak most hagyj egy kicsit. Ne haragudj.- mondtam, és elrohantam a WC- be. Mikor egy fél perce bent voltam, valaki elkezdett dörömbölni az ajtón.
- Claire, mondd el, mi baj!- követelte.- Melyik srác miatt vagy ennyire padlón, meglátogatom!- röhögött.
- Pont ezért nem fogom elmondani.
- Naaa...
- Ígérd meg, hogy nem fogod bántani, okolni, és ugyanúgy fogsz velem viselkedni, mint azelőtt, hogy elmondtam volna.
- Ígérem!
Nagy levegőt vettem.

Szereplők

Szereplők:

Ő Claire Swon. Rengeteg oldala van, nehéz kiismerni. Sokat bolondozik, mindig őszinte és jóindulatú. Legszívesebben fehér, vagy pasztellszínű ruhákat hord. Szőke, kék szemű. Az igazáért bármikor hajlandó kiállni, és ez eléggé megosztja az őt körülvevő embereket.

Ő Ashley Walker. Festett szőke hajából kivillanó fekete és rózsaszín tincseivel mindig kitűnik a tömegből. Nagyon pörgős lány, szeret mások dolgába beleavatkozni, amiért kevesen szeretik. Tisztában van a csinosságával, és ezt az adottságát igyekszik is kihasználni...

Ő Emily Benson. Barna szeme, barna haja van. Rendkívül intelligens és érzékeny. A társai kicsit elvontnak tartják, de ez csak a bizonytalanságuk miatt van. Emily ugyanis a legtöbb időt egy olyan csoporttal tölti, akikkel legtöbbször csak elvonulnak, tudomást sem véve a külvilágról...

Ő itt Dave Harrison. Nagyon aranyos srác, jókat lehet vele beszélgetni, hülyéskedni...Érzelmes típus, szerelmi ügyben mindig Claire-től kér tanácsokat. Claire-en kívül viszont senkihez sem áll kifejezetten közel, igyekszik nem tartozni senkihez. Ez előnyére válik, ha vitahelyzetbe kerül...

 Ő Chris Ellwood. Gazdag szülők gazdag gyereke. Nagyon kedves is tud lenni, de sok embert kiakaszt. Legtöbbet egy elég botrányos csoporttal van, amiért rosszfiúként könyvelték el. De valóban így van?

Kezdésnek ennyit, majd jönnek még szereplők :))