Drága olvasók!
Nehéz kifejezni, hogy mennyire szégyellem magam! Nem is tudom ezt a másik résszel együtt hozni, és meg is várattalak titeket nagyon...
De nekem nincsenek előre megírva a részek, mindent ilyenkor találok ki és borzasztóan lefoglalt az iskola. (Utálom a 10.-et...)
De most itt vagyok egy újabb résszel, ami nagyon remélem, hogy tetszeni fog!
Xoxo
Zs
- Ne bízz benne ennyire vakon! - lépett mellém Emily.
- Ki vagy te? A lelkiismeretem vagy a barátnőm?
- Ez nem a lelkiismeretről szól. Szereted őt, de attól még gondolkodhatnál is. Ez józan ész dolga, nem lelkiismereté.
- Figyelj, el tudom dönteni, hogy kiben lehet bízni. Van ennyi eszem. És benne lehet. Látom, zavar, hogy buruk, de nem tehetek róla. Te szabálymániás vagy és baiklamániás, de én nem. - förmedtem rá. Igazából sosem tudtam hová tenni Emilyt. Mikor megtudtam, hogy baikla, azt hittem emiatt és hogy mivel már én is az vagyok, jóban lehetünk. De úgy látszik, nem emiatt van. Mi nem vagyunk szimpatikusak egymásnak és kész.
Nagy léptekkel haladtam a bejárat felé, nyomomban Emilyvel és Hannahval. Valamiről beszéltek, de már inkább nem is hallgatóztam. Nem fogom hagyni, hogy eltiltsanak Christől.
- Szóval a lényeg az, hogy a birtokunkban van néhány terv a burukoktól Claire egyik ismerősének köszönhetően. - magyarázta a nagy asztalnak támaszkodva Hannah, és erősen megnyomta az "ismerős" szót.
Én csak unottan elfordítottam a fejem és kibámultam az ablakon. Nem kerestem semmit a tekintetemmel, mégis találtam. Amint felismertem, mit látok, a hideg végigfutott a gerincem mentén, fel, egészen a fültöveimig. Úgy húztam ki magam, mintha villámcsapás ért volna, kezeim pedig görcsösen markolták a szék karfáját. Olyan voltam, mint egy macska, aki bármelyik pillanatban ellenfelére vetheti magát. Az ellenfelére, aki egy túl közeli ûbokorban foglalt helyet és egyenesen engem nézett. A szemében annyi gyűlölet izzott, amennyit én tekintetben tükröződni még nem láttam soha. Utált engem ismeretlenül és tudtam, hogy harcolni is így fognak ellenünk. Abban a pillanatban olyan érzés borította el az agyam, mintha jövőbe látó lennék. És láttam, hogy a harc már nélkülem ér véget.
- Em. - Kaptam a mellettem ülő kezéért szememet még mindig az ismeretlenen tartva. Emily követte a tekintetem, és a szemem sarkából láttam az arcán a felismerést. A csoport többi tagjának is feltűnt riadt arckifejezésünk és az okát keresték, de az addigra felszívódott.
- Buruk volt. - Mondta magyarázatképpen Em, én pedig aggódva kerestem Hannah tekintetét. Tudtam, mi következik.
- Claire. - szólított meg érzelemmentes hangon. - Megtiltom, hogy ezentúl találkozz a burukoddal.
- Nem. - ráztam a fejem kétségbeesetten. Tudtam, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, de eddig még reménykedtem a másodikban. Úgy tűnik, hiába.
- De. És ez nem csak a megbeszélésekre igaz. Tudom, hogy osztálytársak vagytok, de próbálj meg keresztülnézni rajta. Ha egy buruk a tanyánknál leskelődik, az felhívás keringőre. Szinte egyértelmű hadüzenet. A következő lépés a támadás lesz.
- Hogyan zajlik egy csata? - kérdezte félénk hangon Anne azt, amire már régóta kíváncsi voltam én is.
- Csúnyán. Soha nem folyik vér, csak a végén. De akkor nagyon. A burukok célja az, hogy megsemmisítsenek minket és ezzel megakadályozzák a baiklák szaporodását. Ez a harc évszázadok óta folyik, de még korántsem értünk a végéhez. Néhány csatát megnyertünk, néhányat elveszítettünk. Nem tudom, hogy egyáltalán lesz-e befejezése a háborúnak. Egy csata a túszejtésről szól. Nincs harc nyíltan, egyszerűen csak elkezdenek eltünedezni az emberek. Senkit sem ölnek meg, ha nem muszáj. Kivéve, ha az összes baiklát összegyűjtötték. Csoportokat szeretnek egyszerre legyilkolni. Egy baikla viszont csak önvédelemből ölhet. Ha a burukok nem támadnak, nincs harc. Ők irányítják az egészet.
- Van esély rá, hogy nyerünk? - kérdezte halkan Leo.
- Van. Ezúttal egészen magas. A burukok túl hamar támadnak. Nem ismerik még a területet.
Nem akartam, de Hannah válasza hallatán megcsóváltam a fejem és lesütöttem a szemem. Éreztem magamon Emily tekintetét.
- De igen. - szólt közbe a lány kisegítve engem. - Claire-rel eltévedtünk az erdőben és Chris segített kijutnunk. Jobban ismerik az erdőt, mint mi.
Félénken felemeltem a fejem, mikor Em beszélni kezdett és a többiek arcát kémleltem, míg beszélt. A legtöbbjüké kíváncsi volt, meglepett vagy riadt, kivéve három embert. Hannah dühtől izzó szemmel nézett rám. Harry fintorogva meredt a semmibe. Ami a legjobban fájt, az Leo tekintete volt. Annyi fájdalom volt abban a nézésben, hogy nem tudtam nem elhinni azt, amit Em vágott a fejemhez nemrég. Leo kedvel engem. Túlságosan is.
"Ki az a Chris?" - hasított gondolataimba egy férfias hang, mire visszakaptam a tekintetem Harryre. Ő kíváncsi tekintettel nézett rám. "Először csak az ismerősöd, aztán eltiltanak tőle, végül kiderül, hogy vele randiztál az erdőben..." - folytatta, és gúnyos mosollyal méregetett. Én csak megráztam a fejem és folytattam a kinti táj tanulmányozását.
Hannah éppen elmélyülten magyarázott a szökési technikákról (egy csomót megjegyeztem, még jól jöhetnek...), mikor halk kopogás zavart meg minket. Hirtelen halálos csend telepedett a helyiségre és mindenki az ajtó felé fordult. Az halk nyikordulással kinyílt, előttünk pedig ott állt két húszéves-forma, tejfelszőke lány. Vagyis egy kétszer. Szakasztott másai voltak egymásnak, de az arckifejezésük merőben különbözött. Az egyik csodálattal jártatta végig a szemét a termen, míg a másik csak ijedten pislogott, mint egy kelepcébe zárt veréb.
- Teljes a létszám. - mosolyodott el Hannah, és a két idegenhez lépett. - Sziasztok. Hannah vagyok. Mostantól zi is a társaság részei vagytok.
- Hogy kerülök ide? - suttogta rémülten a félénkebbik jövevény. Hannah meglepve nézett rájuk.
- Nem emlékeztek?
- Nem. Csak lefeküdtünk aludni, aztán arra ébredtünk, hogy a tornácon alszunk a hintaágyban.- Felelte a testvére, miközben már a szobát járta körbe. - Tök buli. Mintha valami mágia részese lennék. Pedig valaki csak bedrogozott a tegnapi buliban. - nevetett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mondjuk, az ő szemszögéből ez még normálisabb megoldás volt, mint az, hogy mától a kezükben van a város sorsa.
- Pedig mágia részese vagy. Légy szíves, nyúlj a zsebedbe! - csillant fel Hannah szeme. A lány fejcsóválva bedugta a kezét a kis zsebbe, majd arca hirtelen elnyúlt és csodálkozva vette ki onnan a papírdarabkát. Hannah odasietett hozzá és hangosan felolvasta.
- Jessica Hale. Külön képesség: illúziókeltés. Ez te vagy? A te neved?
- Nem tudom. - pirult el a lány. - Nem emlékszem semmire.
- És te? - fordult a másik, még mindig az ajtóban toporgó vendégünkhöz, aki egy hasonló cédulát szorongatott.
- Cecily Hale. Különleges képesség: elbizonytalanítás. - olvasta fel. - De én sem emlékszem semmire.
- Minden baikla-csapatban van egy tag, aki elveszíti az emlékezőtehetségét. - magyarázta Hannah. - Mi kettőt kaptunk. Gyertek.
Mindkét lány kapott egy-egy széket és leültek.
- Van egy rossz hírem. - vett mély lélegzetet Hannah. - A teljes baikla-csapat a harc kezdetét jelenti.
