Jó olvasást! És ha bármi észrevételetek van, kommenteljetek ;)
xoxo
Zs
(- Ígérd meg, hogy nem fogod bántani, okolni, és ugyanúgy fogsz velem viselkedni, mint azelőtt, hogy elmondtam volna.
- Ígérem!
Nagy levegőt vettem.)
-Ismerem?-kérdezte türelmetlenül.
- Igen.
- Jól ismerem?
- Igen.
- Nagyonnagyon jól ismerem?
- Igen.
- Én vagyok az?
A szívem a torkomban dobogott, és nem válaszoltam.
- Én vagyok az?- ismételte meg a gyilkos kérdést.
- Igen-suttogtam elhaló hangon. Ajtónyikordulást hallottam.-Dave? Dave? Itt vagy?
Nem válaszolt. Kikukucskáltam a fülkéből. Nem volt itt. Na, de jó...
Kiléptem a wc-ből és elindultam a folyosón. A diákok már mind a termek felé vették az irányt, így én is elindultam a miénk felé. Beléptem az ajtón, és Dave-et kerestem a szememmel, de nem volt a helyén. Egyáltalán: sehol sem volt. Szomorúan ültem le a helyemre.
- Minden rendben?-nézett rám Emily a szomszéd padsorból. Ránéztem, és megráztam a fejem.
- Piszok mázlista vagy.-mondtam végül, és felpattantam az ajtónyitásra. Hiába: nem Dave volt, csak a tanárnő. Elkezdődött életem legeslegborzasztóbb 45 perce. Emily fürkésző pillantásai, Dave üres padja, a kibírhatatlan kémiatanárnő. Lehet ez még rosszabb? És lett. 20 perccel becsöngetés után megjelent az ajtóban Dave. A tanárnő gyilkos tekintettel nézett rá.
- Szerbusz, kedvesem. Szeretnélek tájékoztatni, hogy...-kezdte, de Dave félbeszakította.
-Elnézést, tanárnő, többet nem fordul elő. Muszáj volt beszélnem a stúdiósokkal.
- Ülj le fiam, de ha még egyszer így elkésel, beírlak hiányzónak, ha pedig ezenfelül félbeszakítasz, akkora szaktanárit adok, hogy az ellenőrződben nem fog elférni!- üvöltötte, és ha jól láttam, habzott a szája (!).
- Igen, tanárnő-motyogta Dave, és elindult az előttem lévő pad: vagyis a helye felé. Ott ültünk még 25 percen keresztül, és néztem a hátát. Keresztülnéz rajtam. Szépen vagyunk. És még ezt is lehetett fokozni.
"...a következő számunk pedig szóljon egy csodálatos lánynak! Íme, az üzenet:..."-hallottam a bemondó lány hangját a sulirádióból. Unottan megforgattam a szemem, és a szekrényemhez léptem. De a következő pillanatban úgy rezzentem össze, mint akit villámcsapás ért, a hangszórókból ugyanis Dave hangja szólalt meg.
"Amikor először megláttalak, még nem tudtam, mi vár rám. Csak azt tudtam, hogy gyönyörű vagy. Aztán pedig arra is rájöttem, hogy te kívül is-belül is gyémánt vagy. A tested és a lelked is. Sajnálom, ha néha tuskó voltam, sajnálom, ha sokszor nem tudtál hova tenni, sajnálom, mert lehet, hogy mindent elrontottam már."-itt egy kis szünet következett, ami épp elég volt a megőrülésre. Ez nekem szól, vagy Emily-nek? Mi történik velem?-"Nagyon sokat jelentesz nekem,..."-mély levegőt vett, én pedig egyre homályosabban láttam-"Claire"-mondta ki végül a nevet, előttem pedig minden elsötétült. De nem ájultam el. Áramszünet. Nem tudtam meg az üzenet végét! Mi a vége?! Felvitte a hangsúlyt, még mondani akart valamit! A sötétben tapogatózva a stúdió felé vettem az irányt. Valakinek nekimentem.
- Ne haragudj!-mondtam, és már indultam is volna tovább, de az illető megragadta a karom.
- Óvatosan-kuncogott megnyugtató mély hangon.- Te vagy Claire, igaz?
- Én vagyok. Látod, máris több dolgot tudsz rólam, mint én rólad.
- Chris. Örvendek-kuncogott tovább.
- Megtennéd, hogy elengedsz?-néztem rá szemrehányóan, habár ő ezt nem láthatta. Válaszképpen csak az arcomba világított egy zseblámpával.
-Áú!-nyafogtam-normális vagy?!-megint nem kaptam választ, csak elkezdett húzni maga után. Hallottam, ahogy egy ajtó kinyílik, majd becsukódik. Elengedte a karom, és kotorászni kezdett a hangokból ítélve. Egyszer csak a szoba másik végében halvány fény jelent meg, majd kis idő múlva még egy.
- Te mécseseket gyújtasz?!-röhögtem el magam.
- El is fújhatom, ha nem szereted használni a szemed-gúnyolódott.
- Nagyon vicces-fontam keresztbe a karom magam előtt-Ezért hoztál ide? Hogy megmutasd, hogy van mécsesed?-kérdeztem maró gúnnyal. Kezdett elegem lenni a srácból.
- Nem.-mondta, és azt hiszem, akkor beszélt először komolyan.-Mutatni szeretnék neked valamit. Tudod, az előző szünetben itt járt egy srác...
- Dave Harrison, mi van vele?-kérdeztem, talán túl lelkesen. Chris elmosolyodott, és a gépéhez lépett. Bekapcsolta, kattintgatott párat, majd intett nekem. Odaléptem mellé, és pár másodperc múlva betöltött a videó. A lánywcben készült.:
"Ismerem?"-hallottam a kérdést, és tudtam, milyen beszélgetés következik utána. "Igen."-felelte a felvételen az erőtlen hangom.
- Nem lehetne ezt átpörgetni?-néztem könnyes szemmel Chrisre. Ő rémülten nézett rám, és két kattintással a lényegre ugrott. A felvételen épp Dave-et keresem, majd kimegyek a wc-ből. Pár perc múlva megjelenik a képben Dave, és odamegy ahhoz az ajtóhoz, ami mögött én voltam. De már nem vagyok ott. Dave keres, minden fülkébe benéz, a nevemet szajkózza, majd párszor pofon vágja magát, beveri a fejét a falba, és kimegy. Chris leállította a felvételt, de én még hosszasan néztem a franc tudja, milyen bandát ábrázoló hátteret. De nem is láttam, csak néztem. Éreztem, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon, és tudtam: ezt ezer fogja követni.
- Van egy hangfelvételem is...-kezdte-aminek már hallhattad az elejét. Szeretnéd a végét?
- Igen.
- Rendben-mondta, és bekapcsolta.
"Amikor először megláttalak, még nem tudtam, mi vár rám. Csak azt tudtam, hogy gyönyörű vagy. Aztán pedig arra is rájöttem, hogy te kívül is-belül is gyémánt vagy. A tested és a lelked is. Sajnálom, ha néha tuskó voltam, sajnálom, ha sokszor nem tudtál hova tenni, sajnálom, mert lehet, hogy mindent elrontottam már. Nagyon sokat jelentesz nekem, Claire, de Emily, te egy csoda vagy. Szeretném, ha mindketten elfogadnátok egymást, és ezt a helyzetet. Beszéljük meg! Kérlek!" Itt egy kis szünet következett, majd újra Dave szólalt meg: "És ennyit gondoltam. Le tudnátok adni? És hozzá Emeli Sandé-Read all about it. Köszönöm." A hangfelvételnek vége szakadt, de Chris beszélni kezdett:
- Azt mondta, hogy téged sem akar elveszíteni, de Emily most mindennél fontosabb neki. És ha talán lehet valami...akkor ezt az alkalmat nem éri meg elszalasztani, akkor sem, ha soha többé nem beszélsz vele, és ez neked nagyon fáj.
Gőzöm sincs, hogy jutottam idáig, de a következő pillanatban a földön voltam, és zokogtam. Keservesen. Több hónap fájdalma volt az, ami kijött belőlem. Egyszerre mindent rázúdítottam Chrisre.
- Fel tudod ezt fogni? Gőzöm sincs, mióta hallgatom, hogy fantasztikus. Emily tökéletes. Emily gyönyörű. Csak Emily érdekli. Én nem érek neki semmit. Mikor elmesélte, hogy megcsókolta...Mikor elmesélte, hogy összejöttek. Mikor elmesélte, hogy szakítottak... Minden egyes történetnél csak mosolyogtam. Vigasztaltam, én őt. És hogy közben én mit éltem át, az senkit sem érdekel?!
- Gyere ide!-ölelt magához, én pedig a vállába fúrtam a fejem. Egy tök idegen srácéba. Akit nem is ismerek.
