A kommenteket továbbra is várom ;)
xoxo
Zs
(- Gyere ide!-ölelt magához, én pedig a vállába fúrtam a fejem. Egy tök idegen srácéba. Akit nem is ismerek.)
Nem tudom, meddig ültünk ott. Csak sírtam, ő pedig vigasztalt. A hajamat simogatta, miközben eddig azt sem tudtam, hogy létezik...
- Kérlek, ne adjátok le az üzenet végét-nyöszörögtem.
- Claire, bejött ide, elmondta és megkért rá...
- De közben áramszünet volt... Lehet, hogy elveszett a felvétel...-néztem rá cinkos mosollyal. Ő csak megcsóválta a fejét.
- Borzasztó vagy-nevetett. Éreztem, ahogyan a mellkasa a fejem alatt megemelkedik, majd lesüllyed. Éreztem, hogy majd kiugrik a szíve. És mégsem fogtam fel, csak amikor már késő volt. Hátrébb húzódott egy kicsit, a két keze közé fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.
- Szóval gyertyafényben is ilyen szép vagy...-suttogta, és elkezdett közelíteni felém. A fejemben megszólalt a vészcsengő. És mégis hagytam magam. Csak átengedtem magam az érzésnek, ahogyan lassan már összeért az orrunk, és megcsókolt. Úgy éreztem, mintha felrobbantam volna. Három éve nem gondoltam másra, csak Dave-re. Most pedig meggyulladtam. Rájöttem, hogy nem is tudom, hogy néz ki Chris. És hogy nem is érdekel. Csak az számított, hogy ott vagyok vele. Hogy nem is ismer, és mégis így bánik velem.
De sajnos csak egy pillanat volt az egész. Még el sem kezdődött, de már véget is ért. Hirtelen elengedett, felugrott, és kiviharzott a helyiségből. Hirtelen éles fény hasított a szemembe. Visszajött az áram. Feltápászkodtam, odaléptem a géphez, és kitöröltem a videót is, és az üzenetet is. Elfújtam a mécseseket, és kiléptem a folyosóra.
Hatalmas zűrzavar fogadott. Az egész iskola a folyosón tolongott. Megjelent az igazgató, és mindenkit elküldött a dolgára, így két perc múlva már csak én álltam a folyosón. Kihalt volt az egész. Mindenhol széthullott papírdarabok mutatták az előbbi felfordulást. Csak a plafonon elhelyezett néhány lámpa fénye juttatott világosságot a folyosóra. Két éve járok ide, és nem vettem észre, hogy a folyosó ablaktalan. Nem is zavart. De most két magányosan a folyosón töltött perc elég volt hozzá, hogy az egész légkört fojtogatónak érezzem. Elrohantam a mosdóba, és megmostam az arcom. Némileg megnyugodtam, de még mindig nem hagyott békén az érzés, hogy valami nincs rendben. Lehuppantam a folyosó kövére, és csak gondolkodtam. Nem volt ott egy lélek sem. Egymagam kucorogtam a hideg padlón, kötött pulcsimat magam köré tekerve. Tehát Chris sulirádiós. És szeret. Sokkal több dolgot tud rólam, mint én róla. Ahogy felismertem a tényt, még nyugtalanabb lettem. Egy közösségi oldalon sem ismerősöm, eddig nem is tudtam, hogy létezik. Mindenhol privátak az adataim. Ennek ellenére miközben vigasztalt, egy csomó dolgot mondott, amit csak ismerősök tudhatnak rólam. Utáltam magam, hogy ez csak most tűnt fel. Egyáltalán: melyik osztályba jár? Még ezt sem tudom róla...
Mikor sikerült lenyugodnom, megkerestem az osztályomat, és beestem 15 perc késéssel a matekórára. Hatalmas fejmosást kaptam, de egyáltalán nem érdekelt. Nyugtalanított az egész nap, fájt a fejem és a hátam. Csak elmormogtam egy bocsánatot és lehuppantam a helyemre. A megmaradt 30 percben Dave felváltva nézett rám és Emily-re. Emily ideges volt. Jó hogy, hiszen most azt hiszi, hogy Dave nekem vallott szerelmet a sulirádióban. Te jó ég, mintha évek teltek volna el... Nem is érdekel. Persze, van bennem egy tompa szomorúság, de olyan, mintha a fájdalmamat Chris magával vitte volna.
A szünetben feszülten vártam a sulirádió megszólalását, hátha volt egy biztonsági mentés a felvételről, amit nem vettem észre. Láttam, hogy Dave is idegesen néz hol a stúdió ajtajára, hol a hangszóróra, hol Emily-re, hol rám. Vicces volt. De tényleg ez vagyok én?! Eddig mindig az volt a célom, hogy Dave boldog legyen. És most azon szórakozom, hogy mennyire nem az?! Nem, ez nem én vagyok.
Céltudatosan elindultam a folyosón Emily felé. Mikor mellé értem, megmarkoltam a karját, és magammal rántottam egy udvarias "Gyere már"-morgás kíséretében. Nem nagyon értette, mi van. Én pedig vonszoltam magam után Dave-hez. Mikor odaértünk hozzá, nagy levegőt vettem. Hevesen vert a szívem.
- Dave, ő itt Emily. Emily, ő itt Dave. Tudod, a fiú, aki szerelmet vallott neked előző szünetben. Ugye tudod, hogy az neked szólt?!-néztem rá tettetett kíváncsisággal. Baromi vicces volt mindkettejük arckifejezése.-Szóval, Dave, Emily is szeret téged. Beszélgessetek. Jó szórakozást.-mondtam, elengedtem Emily karját, és egy széles vigyorral az arcomon sarkon fordultam. Aztán éles fájdalom hasított a fejembe és elsötétült a világ. Még éreztem, hogy estemben egy erős kéz kap el.
