9. fejezet

Sziasztok :)
Itt is van az új rész, remélem, tetszeni fog :)
Köszönöm szépen a kommentet (nagyon örülök, ha leírjátok az észrevételeiteket!), válaszoltam is rá :)
Ami ezt a fejezetet illeti, nekem ez az egyik kedvenc részem a történetből, nagyon jó volt írni! :) Kicsit rövid, de a hangulatát nagyon szeretem :)
Mivel a következő már a tizedik rész lesz, a kerek szám örömére azt igyekszem a következővel együtt hozni!:)
(Ez nekem nagy szám, egy blogommal sem jutottam még el idáig...nem vagyok egy kitartó típus, de ezt a történetet imádom írni :) )
Nem is húzom tovább az időt ( így is maratoni hablatyot kaptatok...), jó olvasást! :) ♥
xoxo
Zs

- Itt vannak. - Nem kellett alany a mondatba, tudtam, hogy kikről beszél - De valamelyik beengedett a fejébe. -suttogta döbbenten.
- De akkor meg kell bíznia benned! Tehát ismer... Nem tudod kideríteni, hogy ki az?
- Megnézem az emlékeit...  Nagyon furcsa ez az egész... Csak olyanok fejébe szoktam belelátni, akiébe akarok. Az övébe nem akartam. Szinte hozzámvágta a támadásról szóló terveiket. - Magyarázta, miközben a tekintete már a semmibe révedt, így tudtam, hogy megint sikerült bejutnia az ismeretlen buruk fejébe. - Claire... -suttogta elhaló hangon és könnyes szemmel nézett rám. -Annyira sajnálom!
Kellett pár perc, hogy felfogjam a mondat értelmét. Csak magam elé meredtem és szünet nélkül ráztam a fejem.
- Nem. Nem lehet ő. Nem lehet buruk. Nem lehet ellenem.
- Nincs ellened. - Jelent meg egy halvány mosoly Emily arcán. Meglepetten kaptam fel a fejem. - Meg akar védeni.
- De buruk! Én pedig baikla.. ez így nem megy... Legalábbis nem most... Talán a harcok után, ha minden elcsitul... Nem védhet engem... Az életét kockáztatja... - Hebegtem összefüggéstelenül.
- Azt hiszem, többet érsz neki, mint az élete. - Emily szavainak hatalmas súlya volt. De tudtam, hogy komolyan beszél. És azt is, hogy látja Chris gondolatait. Tehát nem is alaptalanul. - Gyere, A barátod küldött egy erdőtérképet gondolatban... - kuncogott Em - Menjünk vissza a kunyhóba.
Szó nélkül követtem a nedves avaron. Nem tudtam megszólalni. Veszélyben volt az életem, nagy veszélyben. A tűzzel játszottam. Tudtam, hogy nem lehetetlen a buruk-baikla kapcsolat, utánaolvastam, mikor megtudtam, ki vagyok... de sosem gondoltam volna, hogy pont én leszek az egyik kivétel. És én nem akartam átállni. De tudtam, hogy valamelyikünknek át kell. De végülis nem biztos, hogy túléljük a harcot, szóval...
Az út élesen jobbra kanyarodott, a kanyar után pedig megláttuk a kunyhót. Furcsa módon most nem volt kellemes hatással rám, úgy éreztem, hogy ahogy közeledem hozzá, úgy távolodom el Christől és a gondolataitól. Ahogy a kunyhó közelébe értünk, éles fájdalom nyilallt a fejembe. Ezzel egy időben egy árny kilépett a fák közül. Megrémített. Tudtam, hogy buruk. Tudtam a fejfájásból. De ismerte a rejtekhelyünket és mégsem használta ki a lehetőséget. Az árny felénk fordította az arcát, amin így megcsillant a holdfény, láthatóvá téve tökéletes vonásait.
- Chris! - sikkantottam fel és akaratlanul is szaladni kezdtem felé. Abban a pillanatban teljesen mindegy volt, hogy mik vagyunk pontosan. Nem léteztek burukok, baiklák, nem volt ott az erdő, nem volt ott Emily. Csak Chris volt és én, aki eszeveszett iramban futottam felé. És rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy milyen harcok vannak éppen, mi sosem  leszünk egymás ellen. Először megrémült és el akart menni, de valamiért mégis a maradás mellett döntött. Kitárta a karját így felfogva a lendületemet. A karomat szorosan a dereka köré fontam és úgy kapaszkodtam belé, mint egy gyerek.
Egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Kisimított egy rakoncátlan tincset a szememből és az arcomat a két keze közé fogta.
- Kérlek, soha többet ne gyere be a sűrűbe. - A szeme tele volt aggodalommal és gondoskodással - Fogalmad sincs, milyen veszélyes. Szinte belesétáltatok a tanyánkba...
- Hányan vagytok?
- Utálom, hogy áruló lettem... de ha ezzel meg tudlak védeni: velem együtt heten.
A vállába fúrtam a fejem és abba kuncogtam bele:
- Mint a gonoszok?
- Mint a gonoszok. - Mosolyodott el ő is.
- Kérlek, ne hagyj itt - néztem fel rá könyörögve.
- Claire - suttogta - értsd már meg, hogy halálos veszélyt jelentek rád nézve.
 - Nem. A többi hat buruk igen. De te nem. És ha te itt vagy velem, még ők sem.
- Claire... Olyan dühös voltam magamra, hogy azt hittem, téged utállak. Majdnem megöltelek. - Mondta lehunyt szemmel és láttam, hogy borzasztóan utálja ezért magát.
- Ma pedig megmentetted Em életét is és az enyémet is.
- Szörnyen makacs vagy - nevetett és újra magához szorított. Meseszép pillanat volt, de tudtam, hogy nem tarthat sokáig. Igyekeztem minél inkább magamba szívni a hangulatot.
- És most mi lesz? - néztem fel rá.
- Nem tudom. A legjobb az lenne, ha távol tudnád magad tartani tőlem.
- Akkor kérem a B tervet.
- Nincs B terv.
Szomorúan nézett le rám, én pedig éreztem, hogy egy kövér könnycsepp végigszalad az arcomon.
- Nem fogadom el az A tervet.
- Sajnálom.
- Ne sajnáld, hanem oldjuk meg! Együtt meg tudjuk oldani!
- Claire. Nekünk nincs "együtt"-ünk. Mi egymás ellen lettünk kitalálva.
- És mégis egymásnak.
- Nem. Ez csak a mi bolond mazochista jellemünk miatt van. - nevetett fel keserűen.
- Nem tudlak manipulálni. Nekem olyasvalakit kellett találnom, aki magától szeret.
- Szóval én szeretlek? - nézett rám huncut mosollyal. Én csak elnevettem magam, rosszallóan megráztam a fejem és újra átöleltem.
A kis faház ajtaja hirtelen kivágódott és Hannah rontott ki rajta.
- Claire! Hol a francban voltatok?! El tudjátok képzelni, hogy aggódtunk?! Mi lett volna, ha két baikla még a csata előtt meghal?!
- Akkor még mindig többen lettetek volna, mint a burukok. - szakítottam félbe.
- És ki az, akit idehoztál a titkos bázishoz ölelgetni?
Chris mosolyogva odalépett Hannah elé és kezet rázott vele.
- Chris Ellwood. Nagyon örülök.
- Nem lettem okosabb.
- Ja, persze. Buruk vagyok. Elnézést.
Hannah kifejezéstelen tekintettel meredt Chris arcába.
- Nem érzem az energiáidat. - suttogta.
- Jaj, milyen illetlen vagyok. Chris Ellwood, buruk, különleges képességem a mentális képességek elleni védőburok. - nevetett - Ja, és undorító áruló.
- Claire! Te idehoztál egy burukot! - meredt rám Hannah.
- Ó, jöttem én magamtól is! Hát ilyen szerencsétlennek nézek ki? - kérdezte Chris lebiggyesztett ajakkal. Kezdte egyre jobban élvezni a játékot.
Én mosolyogva figyeltem a jelenetet, az időközben mellém lépő Emily viszont korántsem találta olyan viccesnek. Finoman megérintette a vállam és csendesen csak annyit mondott:
- Megint kizárt a fejéből. Talán nem is olyan nagy áruló.
Dühösen fordultam felé.
- Idejött egyedül tizenegy baikla közé! Könnyedén megölhetnénk. De ő egyedül jött, mert bízott bennünk. A legkevesebb, hogy mi is megbízunk benne!
- Ha megölnénk, elindítanánk a háborút. És tudja, hogy azt nem akarjuk.
- És a terveik? Megmutatta neked őket!
- Azok is simán lehetnek kamuk. Nem tudhatjuk, hogy nem hazudik-e...
Hannah és Chris felé néztem. Már kezdett elcsitulni a civakodásuk. Chris felnézett és mosolyogva intett a fejével, hogy menjek oda. Legszívesebben megint szaladtam volna, de zúgott a fejemben, amit Em mondott. Továbbra is rendíthetetlenül bíztam Chrisben, de tudtam, hogy Emily a félelmeit megosztja majd a csapattal. És féltem, hogy eltiltanak tőle. Lassan odasétáltam és megálltam mellette.
- Bocsi, szünet - emelte fel a kezét Hannah felé, aki megállás nélkül faggatta. Megfordult, és a lányoktól kicsit távolabb vezetett. Szembefordult velem, két kezét a derekamra csúsztatta. Homlokát az enyémnek döntötte és mélyen a szemembe nézett.

- Vissza kell mennem. - suttogta - Már keresnek. Gondolatban tudunk kommunikálni és már ordítoznak...
- Emily nem bízik benned. - mondtam gondterhelten.
- De te igen?
- Én igen.
- Akkor jó. A többi nem számít.
- Nem fogják engedni, hogy együtt legyünk. - mondtam a sírás határán.
- Nem érdekel. Megoldjuk. Mindent megoldunk együtt.
- Együtt? - kérdeztem mosolyogva. Nemrég még én mondtam ugyanezt és ő tartotta lehetetlennek. Most már mind a ketten hittünk benne.
- Együtt. Csak ne lássalak sírni. Olyankor mindig késztetést érzek, hogy megcsókoljalak...-fintorgott huncutul.
- Brühühü - jelentettem ki nem kifejezetten élethűen.
- Csibész vagy! - nevetett, de lehajolt és egy puszit nyomott a számra. - Együtt. - fonta össze ujjainkat.
- Együtt - mosolyogtam, és szorosan hozzábújtam. - Ismered a Csillagainkban a hibát? Nekünk az együtt lehet az okénk..
- Most nem kifejezetten értettem, amit mondtál... De amúgy ja. Mindig azt olvasgatom elalvás előtt és romantikus helyzetekben mindig van valami nyálas szövegem - felelte nevetve.
- Hé, nem vicces! Az egy nagyon jó könyv!
- Majd feltétlenül elolvasom. - nevetett, de nem láttam lehetetlennek, hogy tényleg megteszi. - Mennem kell, különben idejönnek. De még találkozunk - borult el az arca.
- Rendben. Bízom benned.
Halványan elmosolyodott, erősen magához szorított majd elengedett és szó nélkül elsétált. Néztem a hátát, ahogyan egyre messzebb kerül tőlem. Még akkor is bámultam a rengeteget, mikor már nem látszott.

Új szereplők

Sziasztok :)
Mivel elég sok új szereplő jelent meg a történetben, időszerűnek éreztem egy újabb szereplős részt. Remélem, így könnyebben átlátható lesz, és azt is, hogy az egész történet az! Én nagyon igyekszem... :D
xoxo
Zs

Hannah Lee
Baikla, képessége: energiaátadás és -elszívás.
Ambíciózus, vezetésre született.

Leo Davis

Baikla. Vidám természetű, bolondos, de gondoskodó típus.

Sarah Jones

Baikla, képessége: időmegállító búra

Mosolygós, csendes, visszahúzódó lány.

Anne Freese

Baikla. Társaságban könnyen feloldódik, könnyen talál új barátokra. Szerény, kedves természetű.

Harry Cook

Baikla, képessége: gondolatátvitel. Rámenős, néha bunkó, de legbelül nagyon érzelmes típus.

 Persze ez csak az, ahogyan én képzelem el őket, nem kell rám hallgatni, a Ti fejetekben úgy éljenek, ahogyan Ti szeretnétek! ;)

8. fejezet

Sziasztok :)
Ez most egy kicsit rövidebb rész lett, de így is nagyon eseménydús... Remélem, tetszeni fog :)
Mialatt írtam, én ezt az egy számot halgattam, szerintem a hangulata nagyon illik ehhez a részhez, ha gondoljátok, hallgassátok az olvasása alatt :)

Jó olvasást! <3
xoxo
Zs

- Várok. - mondta mélyen a szemembe nézve.
- Nem tudom, hogy ez miért zaklatott fel így, de biztosíthatlak, hogy Leo csak egy jó barát. Kérlek ne haragudj emiatt! - kezdtem. Éreztem, hogy elvörösödöm és egyre inkább össze-vissza beszélek. - Persze nem tudom, hogy miért én kérek bocsánatot. Elvégre előtűntél a semmiből. Ott voltál, mikor összetörtem, legalábbis azt hittem, hogy az összetörés. Vigasztaltál és a gyengeségemet kihasználva megcsókoltál, majd eltűntél. Ma reggel el akartál ütni, aztán idejöttél az osztályba, hogy egész nap tudomást se vegyél rólam, de mikor egy barát ájultan összekapar, akkor szinte nekiugrasz a torkának. És erre én kérjek bocsánatot!
- Nem értesz te semmit. - szűrte a fogai között.
- Nem. Tudod mit? Tényleg nem. - Tártam szét a kezem - Úgyhogy megmagyarázhatnád!
- Csak maradj távol tőlem, oké?
- Nem! Gőzöm sincs, miért kéne. Csak magyarázd meg, hogy mi ez! - fúrtam tekintetem az övébe készen arra, hogy használjam a képességem.
- Engem nem tudsz manipulálni. - mondta nyugodt hangon - Épp ezért maradj tőlem távol.
Sarkon fordult és elment.
Ott álltam megsemmisülve, az agyam pedig vadul kattogott. Tud a képességemről. Pedig én is csak ma tudtam meg. Nem, ez nem lehet. Különleges képesség nélkül is lehet manipulálni másokat, biztosan erre gondolt. De mi köze ennek a távolságtartáshoz?
- Minden rendben? - ért mellém Leo és átkarolta a derekam.
- Nem! Semmi sincs rendben! Elment és még én vagyok a hülye! - ugrottam egyet, így szembe kerültem vele és az öleléséből is sikerült kirántani magam.
- Nyugi! Amíg itt vagyok, nem történhet bajod. - mosolyodott el halványan és rájöttem, hogy mi a gond mindennel. Mintha tíz évet öregedtem volna, mióta megtudtam, hogy baikla vagyok. Eltűnt az a fesztelen légkör közülem és Chris közül, egy túl helyes srác kísérgetett lépten-nyomon, aki tegnap még idióta módjára ugrált rám. Valami történt, amiről nem tudok.
- Köszönöm. - mosolyogtam végül vissza rá képmutatóan. Kiléptünk a kapun és mindenki hazafelé vette az irányt.
Este már tudtam, hogy nem kell lefeküdnöm aludni. Inkább csak átöltöztem és vártam a csapatot. Amint fél tizenkettőt ütött az óra, megjelentek az ablakom alatt. Gyorsan kimásztam és tíz perc múlva már tizenegyen baktattunk az erdei ösvényen. Nem sikerült megnéznem, hogy ki az új, hiszen a régieket is alig ismertem. De nem Chris volt. Én hittem benne, hogy baikla, és később még csatlakozik hozzánk. Hinni akartam benne.
A csevegés korántsem volt olyan oldott, mint az első alkalommal, mikor megtettem ezt az utat. Tudtam, hogy történt valami, tudtam, hogy el fogják mondani. Azt is éreztem, hogy ma fogják. Nem tudtam, hogy ennek pontosan örülök-e. Jó lesz tudni, amit már annyian tudnak, de talán jobb volt eddig, hogy felszabadultan nevethettem. Éreztem, hogy a burukok akcióba lendülnek. De hinni akartam, hogy ezúttal még nem a mi területünkön. És nem tévedtem.
- Sajnos van valami nagyon fontos megbeszélnivalónk. - kezdte Hannah az új tag üdvözlése után. - Már nincs túl sok idő addig, míg a támadások ideérnek. Már a legtöbb közeli nagyvárost megtámadták. Nyugat felé haladnak, ilyen iramban egy hét alatt itt lesznek. Szerencsére ez egy kisebb város, így valószínűtlen, hogy az elsők közé vennék. Lesz ez két hét is így, de jobb, ha hamarabb felkészülünk, gyakran változtatnak logikát.
- Eddig is voltak támadások? - kérdezte az új lány elképedve.
- Igen. De eddig nem volt komoly veszély. - Az utolsó két szónál úgy éreztem, mintha tőrt forgatnának a hasamban. Komoly veszély. Még nem tudok semmit. Csak a képességemet fedeztem fel, a harcokról még semmit sem tudok. A csapatnak nincs még meg két tagja. A pánik lassan, de biztosan szivárgott az agyamba és éreztem, hogy négyzetmilliméterről négyzetmilliméterre átjárja azt. - Ma kicsit tovább fog tartani így a megbeszélés, de Sarah képességét használva ez biztosan nem lesz gond. - folytatta Hannah. Sarah szolidan elmosolyodott, felállt és a kör közepére sétált. Két kezét maga mellé emelte, apró ujjait ökölbe szorította és lehunyt szemmel koncentrált. Egy szappanbuborék szerű búra szállt a teremre. Láthatatlan volt, csak érezni lehetett, hogy ránk telepszik. Az új lány (mint később megtudtam, Annie) szájtátva figyelte a jelenetet. Hannah mosolyogva magyarázta el neki, hogy ez Sarah különleges képessége. Egy búra, amit ha leenged, körülötte nem telik az idő. Mi ugyanúgy tudunk beszélgetni, mozogni alatta, de kívül minden megmerevedik és mozdulatlanul várja, hogy feloszoljon a buborék. Ha kilépsz az ajtón, kilépsz a búrából is. Sorjában elkezdte mondani a különleges képességeket Hannah, végighaladt mindenkin. Mikor hozzám ért, rám mosolygott.
- Ő Claire, tegnap csatlakozott hozzánk. A különleges képessége csak ma derült ki. Manipulálni tudja a körülötte állókat. Szóval vigyázz vele...-nevetett Hannah. Együtt nevettem vele. Ez új volt és viccesnek találtam. Világ életemben törékeny, sebezhető, érzékeny lány voltam, most meg hirtelen már vigyázni kell velem...
"Gyönyörű a nevetésed." - Hasított a gondolataimba egy kellemes, férfias hang. Ijedten felkaptam a fejem és keresni kezdtem a hang tulajdonosát. Mert nem hangosan szólalt meg. A tekintetem Emilyn állapodott meg, aki észrevette ijedtségem és épp a gondolataimban kutatott. Kipróbáltam, hogy pontosan erre az eseményre terelem a képességét, hogy mást ne lásson, ami esetleg nem rá tartozik, de ezt az egyet nagyon tisztán lássa. Azt hiszem, sikerült, mert mikor felemelte a fejét, kicsit csalódott mosollyal nézett a szemembe. Aztán végig a termen, és tekintete megállapodott egy fiún, aki egyenesen engem nézett. Azt hiszem, elég riadtan nézhettem, mert a fiú elmosolyodott, és a mély hangja újra megszólalt a fejemben: "Ijedten is nagyon aranyos vagy. Sajnálom, nem akartam rádijeszteni. Nekem ez a képességem. Gondolatátvitel. De a tieidet nem hallom, nyugi. A turkálás mások reszortja." - Nézett Emily felé, aki dühös arccal felpattant és kiviharzott a helyiségből.
- És íme: a mi kis néma háborúink. - hallottam Hannah vidám hangját. - Emily képessége a gondolatolvasás, Harryé pedig a gondolatátvitel. Úgy tudnak hatalmas vitákat folytatni, hogy nekünk fogalmunk sincs, mi folyik itt.
Harry jót nevetett a magyarázaton és felém nézett. "Nem keresed meg a barátnődet? Most épp azt várja, hogy valaki utánamenjen..."
Na, ez a srác vagy gondolatolvasó vagy nagyon ismerheti Emilyt. Vagy csak okosnak érzi magát. - Gondoltam. Megforgattam a szemem és Em után eredtem. A kis ház hátsó tornácán állt, a korlátnak dőlve és némán bámult bele az éjszakába.
- Em.. - érintettem meg a vállát, mire megpördült a tengelye körül és mélyen a szemembe nézett. A szemei égtek a visszafojtott dühtől.
- Tudom, hogy ő küldött, de felesleges volt idejönnöd. Menj csak vissza hozzá és enyelegjetek tovább némán. Sok sikert és jó szórakozást. Mi, többiek akkor majd megvitatjuk itt a világ sorsát, nektek úgyis fontosabb dolgotok van!
- Em, fejezd ezt be! - rivalltam rá. - Azt sem tudom, ki ez! Én ugyan nem akarok vele "enyelegni", oké? Arról nem én tehetek, hogy benyomta az idióta gondolatait a fejembe! - mondtam bosszúsan, szinte kiabálva.
- Na mondok én neked valamit. - mondta hirtelen jött, vészjósló nyugodtsággal. - Ő nem lehet a tiéd, nem lehet semmi közted és Harry között, megértetted? Én nem lehetek Dave-vel, ő nem baikla. De Harry az. Régen együtt voltunk, és ami olyan jó volt, mint a kapcsolatunk, azt újra át tudnánk élni, ha nem piszkítanál bele. Ott van neked Leo. De neked ő nem elég jó. Oké, én nagyon sajnálom őt, mert őszintén megszeretett téged, de nem kényszeríthetlek arra, hogy valakit szeress. De arra igen, hogy valakit hagyj békén! Harryt hagyd békén! - Vágta a fejemhez, majd tudomást sem véve rólam, elsétált a sűrű felé. Nem tudom, mi volt erősebb bennem. Az, hogy megvédjem a becsületem, vagy hogy megvédjem Emilyt. Talán mindkettő együtt volt olyan hatással rám, hogy leküzdöttem félelmemet a sötét erdővel szemben és utána eredtem. Bár a mozgása sétálásnak látszott, nekem futnom kellett, hogy utolérjem.
- Em, én sem Harryt nem szeretem, sem Leot. Nem tudom, honnan szedtél össze ennyi mindent, nem is teljesen értem azt, amit mondtál. Én Christ szeretem, és tudom, hogy ez valamilyen szinten nevetséges, hiszen alig ismerem, de érzem, hogy soha senkit nem leszek képes úgy szeretni, mint őt. Em, ha létezik az igazi, akkor én megtaláltam. És még arra is megvan az esély, hogy baikla! Annyira tökéletes lenne úgy minden! Neked pedig ott van Dave. Szeretitek egymást, akkor legyetek együtt. Nézd, még nem a házasságra kell készülni! 16-17 évesek vagyunk, engedtessék meg nekünk, hogy mást is szeressünk, mint a jövőbeli férjümket! Ráadásul nem is kötelező baiklával házasodni, maximum nem baiklák lesznek a gyerekeid és nem kell majd különféle harcokba mászkálniuk, ha a burukok erre tévednek! - hadartam, mikor végre utolértem és a karját elkapva magammal szembe tudtam fordítani. Láttam Emilyn, hogy először válaszolni akar, mert már nyitotta a száját, de lemerevedett. Óráknak tűnő pillanatok múlva újra megmozdult. Megragadta a karom és maga után húzva elkezdett visszafelé, a kis házikóhoz sprintelni. A nagy sietségben viszont azt hiszem, eltévedtünk, mert az erdő egyre sötétebb lett és egyre idegenebbnek tűnt. Egy biztonságosnak tűnő bokor mögött Emily hangosan lihegve lerogyott a földre engem is lerántva ezzel. Mikor felismerte a helyzetet, gyorsan elengedte a kezem és az arcát a tenyerébe temette. Mikor újra felnézett rám, a tekintete már jóval tisztábbnak tűnt. Rekedtes hangon csak két szót nyögött ki alig hallhatóan, de az erdő hirtelen jött csendjében én még ezt is kiáltásnak éreztem.
- Itt vannak.